Naponta számtalan vita, nézeteltérés fajul erőszakos cselekménnyé. A legtöbb ilyen eset egy jól meghatározható forgatókönyvet követ és azonos pszichológiai sajátosságok a kiváltói. Ha megismerjük ezeket, akkor a következő konfliktushelyzetet tudatosan kezelve elkerülhetjük azt, hogy áldozatává váljunk.

Petz László írása

Az erőszakos cselekmények bekövetkezésének, többnyire a státusz kivívása, a terület birtoklása, megtartása, vagy a forrás megszerzése a kiváltó okai. Mindegyiknek más a dinamikája és a mintája és más a megküzdési stratégiája is.

1. A STÁTUSZ KÜZDELEM

Valószínűleg mindannyian találkoztunk már olyan esettel, amikor két férfi mondvacsinált ok miatt kerül összetűzésbe. A „ Mi van, mit bámulsz?” mondat elhangzása után történő események nagyban hasonlítanak az állatvilágban megfigyelhető dominancia harcra. Nem csoda, hiszen ezek az evolúció során berögződött minták. Mi emberek, főemlősök lévén a majmok viselkedésének a mintáját hordozzuk. Ez megnyilvánul az előzetes verbális sértések, az esetleges melldöngetés, majd a lerohanás, jelzés értékű bántalmazás, majd maga a harc során is, ha eljut idáig a folyamat. Mivel ez egy ősi rituálé, ezért a résztvevői, mintegy kényszerpályán mozogva, kénytelenek végigjátszani a lépéseket a meghatározott sorrendben. Egészen addig, amíg valamely fél dominanciája egyértelmű nem lesz. Lehet,hogy már az első lépés után, de az is lehet, hogy csak egy komoly verekedést követően. Ebből a nézőpontból vizsgálva a rituálét azt mondhatjuk, hogy a benne résztvevők mindannyian áldozatok. Az öröklött viselkedésminta áldozatai.
Ezeknek a konfliktusoknak, harcoknak nem célja az ellenfél megsemmisítése. Bármennyire is félelmetesnek tűnnek kívülről. Ez egy olyan viselkedésminta, ami a fajtárs ellen irányul, ám ennek ellenére még is fennmaradt évezredek óta, ezért biztosak lehetünk benne, hogy a rituáléba vannak beépítve olyan fékek, amik megakadályozzák, hogy az emberiség rövid úton kiirtsa egymást pusztán azért, hogy eldöntsék ki az erősebb. Hasonlóan működik ez, mint az állatvilágban megfigyelhető rivalizálások. Például amikor a gímszarvas bikák egymásnak feszülnek az őszi erdőn, akkor soha sem történik meg az, hogy valamelyik vívó fél, orvul oldalba szúrja ellenfelét. Holott ezzel biztosan megnyerné a küzdelmet. Gondosan kialakult és berögződött biztonsági intézkedések szavatolják a párbajozó felek, tiszta küzdelmét. Ha úgy tetszik, akkor lovagias küzdelmet folytatnak. Pedig csak, eszükbe sem jutna máshogy cselekedni. Ők is kényszerpályán mozognak.

Annak ellenére, hogy szinte soha nem halálos kimenetelűek ezek a konfliktusok, a fizikai sérülés veszélye fennáll, a lelki sérülés pedig az alul maradt részvevő esetén biztosra vehető. Ennek mértéke változó lehet, de senki sem szeret megsérülni. Ezért szükséges foglalkozni azzal, miként kerülhetjük el a rítus által megrajzolt kényszerpályát.
Az ilyen típusú konfliktusok jellemzője, hogy az agresszor rövid cselekményt akar. Egy gyors, domináns fellépés után, dicsfényben visszavonulni. Nagy nyereséget akar, minimális kockázattal. Többek között ez az oka annak, hogy gyermekeket, vagy nőket ritkán érnek ilyen típusú támadások, hiszen egy gyermek legyőzése, sok esetben fordítva sülhet el. Ugyancsak ritka eset az olyan, amikor valaki egy őrülttel (azaz orvosi szempontból meghatározott) mentálisan beteg egyénnel) kezd dominancia harcba. A győzelem ebben az esetben is kétes értékű,és egyáltalán nem biztos, illetve nem garantált a küzdelem gyors lezajlása, mivel a pszichiátriai értelemben őrültek nem követik a lépéseket. Ezeknek az ismereteknek a birtokában már kialakíthatjuk azt a stratégiát, amivel elkerülhetjük az áldozattá válást.
Megküzdési stratégiák 

Mielőtt még rátérnénk a konkrét megoldási stratégiákra, fontos tisztázni, hogy a kialakult helyzetben, milyen veszteség, sérülés érhet minket. Ezt azért szükséges tisztán látni, mert ennek tudatában tudjuk felmérni a helyzet kockázatát. Természetesen csak egy filmvászonra kívánkozó karakter képes, egy váratlan és feszült helyzet kialakulása esetén, pillanatok alatt pontosan mérlegelve, a legkevésbé kockázatos vagy a legfrappánsabb megoldást választani. Számunkra sokkal kézenfekvőbb és kényelmesebb, ha előre mérlegre téve a kockázati tényezőket higgadtan el tudjuk dönteni, mi éri meg és mi nem.

Tehát miért mennek bele felnőtt férfiak ilyen típusú konfliktusokba?A válasz egyszerű. Az önérzetük és az önmagukról alkotott kép megőrzése miatt. Mindenki történeteket mesél magának, magáról. Ennek a történetnek a védelme érdekében az emberek, hajlandóak akár az életüket is kockára tenni. Ugyanis az önmagunkról alkotott idea sérülése ,a legtöbb ember számára, az egyik legfélelmetesebb dolog. A legtöbben lámpalázasak, ha nyilvánosan kell beszédet mondaniuk, izzadnak, zavartan viselkednek egy ilyen esemény előtt. Félnek attól, hogy elrontják a beszédet, dadogni kezdenek, belesülnek a szövegbe .Pedig ebben az esetben is,a veszteség vagy a sérülés kockázata egyenlő a nullával. Egyedül a magunkról alkotott idea sérülhet. Ám ez a lehetőség olyan félelmetes, hogy sokan lefagynak a kockázat súlyától. Ezért történik meg az, hogy egy olyan helyzetben, amikor az ember énképe csorbát szenvedhet egy konfliktus esetén akkor,az könnyen átcsaphat fizikai síkra. Hiszen az emberek akár ölni vagy meghalni is képesek a belső képük megóvása érdekében.
Mivel a dominancia harc típusú támadások, bárhol és bármikor bekövetkezhetnek, ahol emberek találkoznak, ezért nem tudunk olyan szabályt kialakítani, hogy milyen helyeket kerüljünk el és milyen időpontokban legyünk óvatosabbak. Tehát amikor maga cselekmény elindul, akkor tudjuk az első olyan lépést megtenni, ami megóv minket a sérüléstől.
Alárendeltség
Talán ez a módszer az, ami a legbiztosabban megóv minket az áldozattá válástól. Ennek a kulcsa, nem hagyni, hogy a rítus beszippantson minket. Az agresszor első heves vagy kevésbé heves fellépése után, azonnal egyértelművé tesszük számára, hogy ő a domináns fél, hogy elismerjük az erejét. Félénken lesütjük a szemünket és bocsánatért esedezünk. Ő nyert. Nincs értelme tovább támadnia, hiszen jól láthatóan gyengébbek vagyunk nála és egy gyengébb ellenfelet legyőzni nem dicsőség. Pokolian érezzük magunkat? Mit vesztettünk? Az önmagunkról alkotott idea szenvedett csorbát? Igen akkor, ha azt gondoljuk, hogy erős, nehezen legyőzhető, minden körülmények között sebezhetetlen hősök vagyunk. Ám ha azt gondoljuk, hogy okosak vagyunk? Mi irányítjuk az eseményeket és így csellel győzzük le az ellenfelet? Mert ebben az esetben ez történik. Az agresszort már bevonzotta a rítus, de mi a tudatos válaszlépésünkkel nem hagytuk magunkat belerángatni egy értelmetlen dominancia harcba. Mert mit nyerhettünk volna, ha belemegyünk az akár harcig is fajulható helyzetbe és esetleg győzünk? Megerősítettük volna az önmagunk erősségéről alkotott képet. Mit veszthettünk volna? Talán megsérülünk, könnyebben vagy súlyosabban. Sérülést okozhattunk volna, ami akár a törvénnyel való összeütközés kockázatát is hordozza magában. További konfliktust gerjeszthettünk volna. Akár kiprovokálhattunk volna egy csoportos támadást. Ezek valójában sokkal nagyobb veszélyt jelentenek annál,hogy megérjék a kockázatot.

Közöny
Ez a módszer hidegvért kíván. Az alapját annak a megfigyelése képezi,hogy ha két csoporttag között nagy a státuszbeli különbség ,ám mégis a gyengébbik fél támad,azt a magasabb státuszban lévő szinte fel sem veszi. Jól megfigyelhető ez a kutyák esetében. Ha egy méltóságteljesen ballagó dogot, nagy hanggal és heves lerohanással ,megtámad egy palotapincsi, akkor a dog hosszú ideig passzív marad. Esetleg unottan oda-oda fordul a támadója felé. Ennél a taktikánál pontosan ezt kell tennünk. Éreztetnünk kell az agresszorral, hogy egyáltalán nem kételkedünk abban, hogy mi vagyunk, magasabb pozícióban. Valójában nem is értjük miként jut eszébe ezt megkérdőjelezni. Ezért nem lépünk bele a rítusba, hiszen szerintünk ez nem dominancia harc mert a másik nem ellenfél.

Átfordítás
Az ominózus „ mi van,mit bámulsz „ kérdés elhangzása után ,teljesen komolyan és higgadtan kifejtjük,hogy a delikvens sapkáján akadt meg a szemünk. Már elég régóta szeretnénk hasonlót és nagyon örülnénk, ha elmondaná hol vette. Közben teljesen természetesen viselkedünk, és teljesen komolyan vesszük a feltett kérdést. Ha esetleg ez nem zökkenti ki a támadót és továbbra is agresszívan lép fel, akkor jöhet az unalom. Kissé fáradt arckifejezéssel, esetleg sóhajtva konstatáljuk,hogy megint nem tudjuk meg,hol lehet ilyen sapkát kapni. Egyébként meg borzasztóan unalmas,hogy ott feszít előttünk 2 méterre a támadó. Nekünk nem lenne dicsőség legyőzni ő, ezért nem is foglalkozunk vele. Jó taktika lehet még, amikor hitetlenkedünk. Mintha nem akarnánk elhinni, hogy megpróbál minket legyőzni az ellenfelünk. Valójában nem is értjük a helyzetet.

Mivel egyik esetben sem lépünk be a rítusba, tehát nincs szabályszerű válaszlépés,ezért az agresszor kizökken a helyzetből. Újra kell terveznie. Ritkán sikerül másodszorra is abba az állapotba kerülnie, hogy újra kihívjon minket. Sérülés elkerülve.

Az itt leírt taktikák csak a dominancia harc típusú támadások esetében működnek. Ekkor azonban igen magas hatásfokkal. Kettő kulcs momentuma van annak,hogy sikeresen alkalmazhassuk őket. Fel kell ismerni a leírt ismérvek alapján,hogy a támadás dominanciatámadás és mindenáron el kell kerülni azt,hogy a rítus hatása alá kerüljünk. Ha nem így teszünk nincs biztosíték arra, hogy elkerüljük a sérülést. Akár győztesen akár vesztesen kerülünk ki az összecsapásból. Hiszen nem mi irányítjuk az eseményeket, hanem az ösztöneink.

Mivel a dominancia harc általában a férfiakra jellemző ezért a fenti megküzdési stratégiák is az esetükben működnek megbízhatóan. A nők nem vesznek részt ebben a rítusban. Egészen egyszerűen azért nem, mert túl értékesek a faj szempontjából. Nem lehet kockáztatni azt, hogy egy ilyen konfliktusban esetleg elpusztuljanak, hiszen minden nő a faj túlélésének zálogát hordja magában. Egy nő elvesztése számtalan utód elvesztését is jelenti. Mivel az evolúció során nem volt szükségük arra hogy megtanulják a szabályait a rítusnak ezért ha konfliktusba keverednek egy férfival és netán harcig fajul a dolog, akkor egészen biztosak lehetünk abban, hogy a nő vérre menő küzdelemnek tekinti a dolgot. Nem  az erejét akarja megmutatni vagy a státuszát megerősíteni, hanem el akarja pusztítani a másikat. Mivel az évezredek során ha a nőnek harcolnia kellett akkor az általában élet halál harc volt. Ez teszi a nőt veszélyes harcossá mivel nem működnek benne ,mint a férfiakban, az egymás kiirtását megakadályozó fékek. Ezért érik csúnya meglepetések azokat a férfiakat akik félreértik és dominancia harcra való felhívásnak tekintik egy nő agresszióját.

Más típusú támadásoknál a nők jól ki tudják használni ezt az örökséget a túlélés érdekében. Ezzel a sorozat későbbi részeiben foglalkozunk.

Az Explicit Magazin Neked szól, aki TÖBB vagy.

KÖVESS MINKET!