Az öngyilkos nyulak, vagy a gyilkos gorillák nem egy gyerek mesekönyvbe való témák. Mégis létezik ebben a formában, mégis kiadta egy kiadó, de hogy ez hogyan is történhetett meg, megkerestük rá a választ.

A Facebook-on osztják a felháborodott anyuka posztját, amelyben egy elég morbid szövegezésű gyerekkönyv lapjait fotózta be. Az ember első benyomása persze az, hogy nem épelméjű, aki ezt megírta, de az sem, aki kiadásra engedélyezte gyermekek számára ezt a könyvet, Vagy legalábbis nem volt gyerekszobája egyiküknek sem. De mégis mi ez az egész? 

"Az erdő nyulai gyűlést tartottak. – Rettenetes az életünk! – panaszkodtak egymásnak. – Egész nap kutyák és farkasok üldöznek minket, emberek lőnek ránk, sasok csapnak le, rókák és farkasok falnak fel minket. – Minél tovább panaszkodtak, annál szerencsétlenebbnek érezték magukat. Végül egyikük azt mondta: – Mi értelme úgy élni, hogy bármelyik pillanatban egy másik állat zsákmánya lehetünk! Öljük vízbe magunkat! – Nagyszerű ötlet – helyeseltek néhányan. – Menjünk, haljunk meg együtt – kiáltották mások is, és a tóhoz rohantak."

"Tibi, a teknősbéka kitalálja, hogy repülni szeretne. Felkerekedik, és elmegy a sashoz, hogy megkérje: tanítsa meg őt repülni. A sas így kiált fel: “Az ilyen szerencsétlen tuskó mint te soha nem tanul meg repülni!” Tibi azonban továbbra sem tágít, így a sas felkapja őt, és felrepül vele. “Rajta, repülj!”, mondta és elengedte. Tibi mozgatta a lábait, de hiába. Zuhant, zuhant és nem tudott mit csinálni. Végül lezuhant, összetörte magát a sziklákon és szörnyethalt. Ez volt az utolsó eset, hogy egy teknős repülni próbált.”

"Volt egy hatalmas oroszlán, amelyik már nagyon öreg volt és haldoklott. Hosszú élete során sok állatot bántott az erdőben, és ők most eljöttek, hogy bosszút álljanak rajta. A vaddisznó agyaraival felhasította az oroszlán bőrét. A bivaly lehajtotta a fejét és szarvait az oroszlán oldalába mélyesztette. Az oroszlán fájdalmasan felkiáltott. Utána a szamár következett, aki nagyon sokat szenvedett az oroszlán kegyetlenségétől: hangos iázással fejbe rúgta az oroszlánt. “Most már ideje meghalnom” – suttogta az oroszlán. “Azt még elviseltem, hogy nagy és erős állatok bosszút álljanak rajtam, de azt a megaláztatást, hogy még egy gyáva szamár is megrúgott, már nem bírom elviselni” – mondta az oroszlán és meghalt.”

Igen, a 3 perces állatmesék oldalainak láttára a kommentelők többségének ugyanaz a reakciója. Az, hogy ez nem egészséges, nem normális és szomorú, hogy ilyen könyv napvilágot láthatott, ráadásul gyerekeknek. Ez egyáltalán hogyan fordulhatott elő? Hogyan engedélyezhették ennek a kiadását, vagy egyáltalán külföldön volt-e ennek visszhangja? Mi volt a könyv megírásának célja? Milyen író ez a Duncan Crosbie? 
A könyv leírása egyáltalán nem állja meg a helyét, miszerint szórakoztató, rövid mesék az állatok világából, tanulságos történetek, amelyek remek szórakozást ígérnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Valami hiba csúszott a mátrixba, valami nincsen rendben ezzel az üggyel.
Már 2014-es cikkekben is felfedezték ezt a könyvet és már akkor is erősen negatív kritikákat kapott, meg is írta egy-két weboldal, hogy ezt nem igazán érdemes kellemes esti mesélés okán megvásárolni a gyerekünknek. Úgy fest, ezek szerint még mindig találni itt-ott belőle

Az, hogy ezt szándékosan kiadatták. lehetetlen. Az viszont elképzelhetőbb, hogy valaki mulasztott. De mi az igazság? Több lehetőség volt számba vehető:

1. Lehet, hogy a könyv egy hamisítvány, amit piacon árulnak, de nincsen ISBN sorszáma, sem normális leírás, olcsón vették, olyan is.

2. Lehet, hogy a kiadó felületes volt, és nem olvasta el figyelmesen a szöveget. Vagy elolvasta, és tényleg problémák vannak annál, aki engedélyezte ennek a megjelentetését. 

3. Szintén a kiadó hibázott, mert a szövegezést belehelyezték egy kategóriába, ami nem a könyv sajátja, azaz ez valójában nem is gyerekkönyv, hanem egy felnőtteknek szóló társadalomkritika, fabula formájában. Ezt simán el tudtuk képzelni, mert az említett szöveg abszolút értelmezhető így.

Az interneten érdekes dolgokra bukkantunk és felkerestünk mindenkit, aki szóba jöhet és választ adhat a kérdésünkre. 

Pont látszódott az egyik fotón, hogy a könyv kiadója a Holló és Társa Kiadó, akik egyébként valóban gyerek- és ifjúsági könyvkiadással foglalkoznak. Megnéztük a weboldalt, nem túl korszerű, és a kínálat sem mondható felső kategóriásnak. Elég sok könyvük már nem is rendelhető, és úgy tűnik, inkább antikváriumi tevékenységet űz, mint kiadóit, az egyébként kaposvári székhelyű cég. Elektronikus levélben felkerestem hát a kiadót, hogy mi lehet az oka annak, hogy kiadásra került a könyv.
Két órán belül jött is a gyors válasz...
Update: sajnos utólagosan öt nappal később a kiadó megvonta az engedélyt, hogy a levelezésünkből beillesztést tegyek, abból idézzek, vagy annak tartalmát felhasználjam. 
...de nem lettem okosabb. (Mindenki gondolja ide, mi lehetett ez a válasz.)

A következő kérdésemre, hogy ki volt a felelős azért, hogy ezt engedélyezték, ki olvasta át, vagy hogy melyik ez a külföldi kiadó, már nem kaptam a cikk megjelenéséig választ. 

Az író, Duncan Crosbie kiléte felől is homály derengett, de találtam pár oldalt, ahol pár könyvet jegyeznek a nevéhez, ígéretes írónak tartják és jó néhány pozitív visszajelzést is látni a könyvek mellett az olvasóktól. De ennél semmi többet. Tovább kellett kutatni. 

Megkerestük a poszt tulajdonosát, a magyar anyukát, aki feltöltötte a képeket. Elmondta, hogy a könyv még a tulajdonában van, de nem áll szándékában olvasni belőle a gyermekének, ami azt hiszem, teljesen érthető is. Készségesen segített, befotózta az impresszum oldalt is. 

ISBN van, nevek vannak, és hopp, meg is van a külföldi kiadó neve. A megadott weboldal egyébként nem elérhető, de a google-ből rá lehet találni az oldalukra. Nem túl sok információt találtunk ezen a felületen a Creations for Children International cégről, de annyit igen, hogy valószínűleg van egy belga kirendeltség, ami irányítja a C4Ci-t. A 3 Minute Animal Stories-t listázta az oldal a gyerekkönyvek között, és rákattintva találunk egy leírást és egy e-mail címet. Megírtuk a levelet (a levél tökéletes angolra való fordításában segített: Góczán Péter, ezúton is köszönöm- a szerk.), és elküldtük.
Nos, egyből jött az automatikus hibaüzenet: a címzett nem elérhető. A megadott telefonszám pedig érdekes módom nem szintén volt elérhető. Úgy sejtettük, hogy a cég megszűnhetett. 
Ezen a külföldi felületen viszont a könyv leírásában szerepel egy kifejezés és egy mondat, ami felkeltette a figyelmemet: korabeli adaptációk a világ minden tájáról. 

Ezek szerint lehetséges, hogy ezek borzasztóan régi mesék, saját korabeliek, csak kissé rossz köntösbe bújtatták őket? Vagy tényleg társadalomkritika mind? Netán tanmesék?

A C4Ci oldalán volt egy kontakt, ahonnan egyértelmű lett, hogy az anyavállalat a Goelette International (később kiderült, hogy valójában kanadai székhelyű cég, de van egy belga kirendeltsége is).

Az előbb említett levelet elküldtük az ott lévő üzenetküldő felületen is. Megírtuk, hogy mi történt, és hogy a könyv itthon, a magyar kultúrában nagy felháborodást váltott ki, mert túlságosan morbid és szuicid, valamint az olvasóközösség szerint nem való egyáltalán gyermekeknek. Megkérdeztük, hogy ezek a történetek társadalomkritikák-e, fabula formában és hogy arra gondoltunk, hogy ezek nagyon régi mesék, amit még sok-sok évvel ezelőtt meséltek a gyerekeknek különböző kultúrákban. Akkor még nem lehetett ennyire kifinomult a kommunikáció, és a pszichológia tudományága sem létezhetett. A mai kor számára ezek a szövegek viszont nem elfogadhatóak egy gyermek egészséges pszichés fejlődéséhez. Rákérdeztünk, hogy az eredeti szövegezésben is szerepelnek-e öngyilkos nyulak, akik a tóba vetik magukat, vagy gyilkos szeretetről szóló gorilla mese, vagy félrefordítás-e, hogy itt nálunk így jelent meg. Amennyiben ezek a mesék valóban ennyire nyomasztóak, érdekelne, mi motiválta a kiadót a kiadásra, vagy mi volt az célja annak, hogy ez megíródott?