Az irigység modern társadalmunk rákfenéje
2016. július 01. írta: explicitmagazin

Az irigység modern társadalmunk rákfenéje

Akár a magánéletben, akár a munkahelyen érhetik az embert igazságtalan támadások. Mi van akkor, ha ennek valójában nem is adunk alapot? Az ártó szándék mögött a legtöbb esetben az egyik legrosszabb érzelem áll: az irigység.man-person-people-emotions.jpg

Valamiért nagyon jellemző az emberek többségére az a hozzáállás, hogy ha nekem nem lehet jó, akkor másnak se legyen, féltékenyek, irigyek vagyunk, ha a másiknak jobb, mint nekünk, és hogy ne legyen meg az öröme, elmegyünk egészen messzire is. Ennek a tömeges ellenséges hozzáállásnak a legfőbb kiindulópontja tulajdonképpen az, hogy az emberek itthon nagy mértékű létbizonytalanságban élnek, tele görcsökkel, félelemmel és stresszel, hogy inkább foglalkoznak mások életével, mint a sajátjukkal. A saját életük annyira eseménytelennek és sivárnak tűnhet önmaguk számára, míg a másiké meg halad előre, hogy a figyelme inkább arra korlátozódik. Majd elkezdni önmagát sajnálni, és elkezdni gyűlölni a másikat, mert az elért valamit, vagy több pénze van, vagy jobban néz ki, vagy sikeresebb, optimistább, satöbbi. Indokot mindig lehet találni a gyűlöletre, de egyáltalán nem biztos, hogy ezeknek valós az alapjuk, pont ezért teszi az irigység korlátolttá a gondolkodást.

Az irigység mindenkiben benne van, természetes emberi tulajdonság, de egyébként alapvetően kétfajta irigységet tudunk megkülönböztetni. Az egyik a vágyakozó irigység, a másik a rosszindulatú irigység. Nyilvánvalóan ez utóbbi a kártékonyabb.
A vágyakozó irigység az a fajta érzés, amely érzékeli, hogy másoknak milyen javakkal van több, mint nekem, olyanokkal is, amelyekre én vágyom, de ezzel párhuzamban nem érzek késztetést arra, hogy el akarjam venni a másiktól, hanem őszintén képes vagyok együtt örülni vele, akkor is, ha számomra fájdalmas azoknak a dolgoknak a hiánya. Ez a jóindulatú irigység viszont hathat motiválóan rám, hiszen a saját életemben képes leszek elérni hasonló sikereket, amelyekre én is vágytam. A nyitott ember ezért képes fejlődni, mert képes ezekből az érzésekből erőt meríteni. Ez az irigység belül marad, és még mielőtt negatívvá változna bennem, át tudom formálni motivációvá.
A rosszindulatú irigység pedig abban nyilvánul meg, hogy az érzés, hogy a másiknak többje van, mint nekem, fojtogat és összetör, nem vagyok képes örülni az ő sikerének, vagy boldogságának, és képes vagyok tettekig is elmenni csak azért, hogy elrontsam az örömét. Ez a rosszindulatú irigység, amelyben együttérzés nincsen, csak a saját önös érdekeim. Ha nekem nem jó, neki se legyen az elv. 

"Az irigység olyan mint az alkohol, kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben méreg." 
(Galántai György)


Azt mondják, az irigység még az evolúciós korszakból ered: a fajok között ha az egyik tagja megszerzett valamit, a másik el akarja tőle venni, mert így akar erőfölénybe kerülni. Innen jön az, hogy irigységünkben "elvennénk" a másiktól azt, ami neki van. Az evolúció után pedig a mai ember gyermekkorában helyes szülői nevelés eredményeképpen kinövi ezt az ösztönt, mert megtanulja, hogy nem szép dolog irigynek lenni. A nem helyes nevelés következtében többnyire pedig önbizalomhiányos gyerekekből lesznek az irigy felnőttek. 
A probléma nem ott kezdődik, hogy irigykedünk. A probléma ott kezdődik, amikor az irigység már negatív jellemvonásként jelenik meg valakinél és nem ismeri fel, hogy már káros, romboló nemcsak mások, hanem saját maga számára is. Sőt, még ha árt is másnak, elsősorban a saját maga számára a legártalmasabb, mert belülről emészti fel azt, aki érzi.
A kártékony irigység az egyik leggyilkosabb érzés: belülről marcangol szét, miközben görcsösen vágyunk a másik életére, javaira, sikereire, attitűdjére, és lesüllyedünk arra a szintre, hogy bármilyen formában rosszat okozzunk neki. Az rosszindulatú irigységet érző embereket indulataikat elfojtva bosszúvágy hajtja, képesek gyerekesen reagálni konfliktushelyzetben, a maguk sikertelenségén és a mások java iránti féltékenységükön rágódva igazságérzet és korrektség nélkül viszonyulnak ahhoz a személyhez, akinek az életét szívesebben élnék. Olykor nem is tudatosul bennük az, hogy a másik személy iránti fokozott gyűlölet tulajdonképpen az irigységből fakad.
man-stress-male-face-large.jpg
Az irigység leküzdésére nemcsak az önismeretet kellene erősítenünk, hanem elkülöníteni a boldogság fogalmát a megszerzett tárgyak birtoklásától, hiszen nagymértékben anyagias világban élünk, ahol egyszerűen azt érzi az ember, hogy akkor teljes az élete, ha körülrakja magát olyan tárgyakkal, amelyek sokat érnek, vagy bizonyos titulusokat kap.
Az ember kétféle dologra vonatkoztatja a boldogság érzésének birtoklását:
1. a megszerzett vagyon és vagyontárgyak, titulus meglétére,
2. és az emberi kapcsolatok túlmisztifikált meglétére.
Úgy fogalmazódik meg bennünk a boldog élet, azt mondjuk: boldog leszek, ha sok pénzem lesz, boldog leszek, ha megveszem magamnak a legújabb csúcskategóriás mobiltelefont, boldog vagyok, ha menő állásom van, vagy boldog vagyok, ha sok barátom van, boldog vagyok, ha van egy társam....De miért gondoljuk így? Miért nem vagyunk önmagunkban boldogok? Miért kell mindig valami más (tárgy, vagy személy) ahhoz, hogy boldogok legyünk?

Vagy tárgyakban mérjük a boldogságunkat, vagy olyan életbeli eseményekben, amelyeket nem tudunk mi irányítani, mint például hogy ránk találjon a szerelem, vagy olyan dolgok megszerzésében, ami a másiké volt. 
És itt jön a képbe az irigység. Ha azt látom, hogy a másiknak van pénze, vagyontárgya, jól jövedelmező állása, párkapcsolata, nekem meg egyik sincsen, akkor elkezdek irigy lenni rá. Bosszant, hogy neki van, nekem meg nincsen. És ha ez a személy közel áll hozzám, és ezek a rossz érzések elhatalmasodnak rajtam, akkor képes vagyok meggyűlölni és bántani. Nehogy élvezze azt, amije van, rondítsunk bele az örömébe, nehogy neki is jó legyen. 
Pedig ezen tudnánk változtatni. Ha mindenki tisztában lenne a saját értékeivel az életben, a saját életében, és arra törekedne, hogy az önmaga létezése minőségibb legyen nemcsak szellemileg, hanem fizikailag is, és a saját fejlődéséra fordítaná az energiáit, akkor nem érezné a késztetést arra, hogy összehasonlítgassa az életét máséval. Ráadásul sokszor ezek a személyek egyszerűen nem képesek meglátni és értékelni a saját életük szépségeit. 

„Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság.” (Jak 3,16)

Az unszimpátia alap esetben nem ok arra, hogy valakinek ártsanak, ettől súlyosabb önismereti problémák állnak a háttérben. Ennek a fő indíttatása onnan ered, hogy az alacsony önértékelésű, sok esetben mikromániás emberek nem képesek felmérni a saját kisebbségi komplexusukból kialakuló ellenszenvet, nem értik meg és nem látják át a saját reakcióikat. Az, hogy mennyire tudjuk kezelni a saját érzelmeinket, vagy hogyan viszonyulunk másokhoz, az intelligencia és nyitottság kérdése is. Sokan nem tudják kezelni, vagy átlátni, miért alakul ki bennünk negatív érzés akkor is, ha az illető tulajdonképpen sosem adott rá okot.
Nyilvánvalóan nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus, de előfordulhat, hogy egy őszinte beszélgetés során pozitívan csalódunk a másikban. A szimpátia az első benyomáskor keletkező érzet az emberben, amely később az megismerkedés után mindkét irányba változhat. De mi van abban az esetben, ha akkor ellenségesek velünk, ha nem tettünk semmi rosszat, pusztán igyekszünk pozitívan gondolkodni? 

Mikrománia: Kisebbségi érzés rögeszméje.


Miért jellemző bizonyos emberekre, hogy ártó szándékkal állnak hozzá másokhoz?
A negatív, pesszimista életszemléletű ember ahelyett, hogy a saját hibáit javítaná, vagy a saját boldogságának megalapozásával törődne, inkább arra fordítja az időt, hogy a sikeres emberekben mindenképpen találjon egy olyan pontot, amely által támadási célponttá teheti  őket. Ez általában elindul egy pletykán, vagy egy alaptalan rosszindulatú véleményen át ellenséges légkört generálva, majd másokat is manipulálva akár totális kirekesztéssé fejlődhet. A megfelelő nyitottság és értelmi szint elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyünk úgy állni másokhoz, hogy ne legyen bennünk gyűlölet. Nehéz elérni ezt az állapotot, de sok lelki munkával és szellemi fejlődéssel elérhető. Tehát egyáltalán nem lehetetlen, csak kevesen képesek ezt úgy gyakorolni, hogy a mindennapjaik részévé váljon.
Az az ember, aki a gondolkodásában és lelki szinten is korlátolt, az nem képes arra, hogy felismerje, ha jogtalanul mond valaki másról negatív véleményt, mert úgy érzi, hogy ő akkor kevesebb, ha beismeri és elfogadja a másik ember pozitív tulajdonságait, vagy kiemelkedő jellemvonásait. Sosem fog utánajárni az igazságnak, sőt, inkább nagy erőkkel el akarja tussolni, és saját magát önmarcangoló gyűlöletbe fojtja. Az ilyen személyek valójában azzal nem számolnak, hogy a kivetített gyűlölet sokkal nagyobb károkat okoz annak mindenféle szempontból, aki érzi, és nem az, aki ellen irányul.
bullying.jpg
Hogyan kezeljed ezeket az embereket?

1. PASSZIVITÁS
A nyitott tudatú, pozitív emberek jobban teszik, ha a támadásokra passzivitással reagálnak, mert nagyon jól tudják, hogy felesleges negatív energiákat gerjeszteni. A legmasszívabb védekezés az, ha nem hagyják, hogy célt érjenek azok, akik letargikus reakciókra számítanak tőlük. Az is lehet, hogy egy ideig bántja őket hogy kikezdik a rosszakarói, és az is lehet, hogy bizonyos ideig mély fájdalmat okoz olykor nekik, de mivel képesek kezelni ezeket az offenzívákat, hamar átlendülnek és miután átgondolták, hogy van-e létjogosultsága a vádaknak, vagy a rossz véleménynek, még elszántabban dolgoznak azon, hogy erőteljesebb pajzs védje őket, méghozzá a megfelelő önismeret és a megingathatatlan hit.

Az éremnek sokszor van két oldala, és minden kritikában van valamennyi igazság, ezért azok, akik támadást kapnak, célszerű, ha megvizsgálják, mi az, ami kiválthatta másokban az ellenszenvet, és mi az, amin javíthatna azért, hogy ez legközelebb ne fordulhasson elő. Ez nem azt jelenti, hogy be kell hódolni azoknak, akik igyekeznek minél több bosszús percet okozni a célszemélynek, hanem azt, hogy alaposan át kell gondolni, milyen mértékben jogos a negatív vélemény és hogy mi az, amiben még erősebbek lehetünk, akkor is, ha ez másokat zavar.
2. TOVÁBBLÉPÉS
Amennyiben egy bizonyos konfliktust nem lehet felnőtt módon, intellektuális, őszinte beszélgetéssel megoldani, úgy érdemes továbblépni és olyan közeget keresni, ahol hasonló értékrendű emberek vannak. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválogassa, hogy kikkel veszi körbe magát és ha valaki nem támogató a szemléletét tekintve, akkor nincs értelme az ilyen kapcsolatok fenntartására energiát fordítani. Egy őszinte, felnőtt gondolkodású ember meg fogja látni a helyzet igazságát, azt, hogy az a személy, aki gyűlöl, mennyire elveszett, de azt is, hogy milyen tulajdonságain kell önmagához képest fejlődnie. Bizonyos esetekben a problémakezeléssel és a higgadt, őszinte beszélgetéssel feloldható ez a feszültség, de sajnos általában aki nem őszinte, azzal csak látszólag, vagy csak átmenetileg lehet békét teremteni. A nem egyenes emberekkel legtöbb esetben nem működik az explicit kommunikáció és konfliktuskezelés.

Az irigység az a negatív energia, amely rossz pontra helyezi a fókuszt. A pesszimista embereknél fordul elő a leggyakrabban, hiszen ők hajlamosak a rosszat meglátni minden élethelyzetben és emberben, ezáltal pusztán a saját életének hiányosságait élik meg erőteljesen, majd az inverz verzióját ezeknek a hiányosságoknak (azaz nem hiányosságokként, hanem meglévő előnyökként) kivetítik egy másik személyre. Miután tudatosodott bennük, hogy annak a másik valakinek "mindene" megvan, ami neki nincsen, elkezd negatív érzéseket táplálni iránta. Sokszor nem is tudják megmagyarázni a pontos okát a kialakult unszimpátiának, egyszerűen csak meggyűlölik és kész. És nem szükséges ellenük bármit is véteni, bőven elég, ha pusztán jól érzi magát az idealizált, de ellenségnek gondolt személy.

HOGYAN KEZELJÜK MAGUNKBAN AZ IRIGYSÉGET?
1. Amikor negatív érzéseket táplálunk valami iránt, gondoljuk át, hogy miért érezzük ezt vele kapcsolatban. Valóban ártott-e nekünk, vagy valóban van-e oka annak, hogy gyűlöljük. Néha egyszerű unszimpátia, aminek a megismerkedéssel véget lehet vetni, de van, hogy olyan dolgok miatt nem kedveljük a másikat, amelyek az ő életében helyet kaptak, a miénkben pedig nem.
2. Ne engedd eluralkodni magadban ezt az érzést. Tudd, hogy helytelen valakit amiatt meggyűlölni, mert pusztán máshogyan alakult az élete, mint a tiéd. 
3. Az irigység maradjon benned szimplán vágyakozás a jobbra, és ez legyen a motivációd, hogy hasonló sikereket érj el. Ha másnak megy, neked miért ne menne?
Összességében az ember a mások életére, sikereire, jó tulajdonságaira való vágyakozás helyett az energiáit fordíthatná inkább a saját boldogságának a megteremtésére.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Az Explicit Magazin Neked szól, aki TÖBB vagy.

KÖVESS MINKET!fb-logo_explicit2.pnginsta2.pngtwitter-logo2.pngbloghu_logo1.png