14 hiba, amelyeken elbukhatnak a magyar vállalkozók
2016. május 16. írta: explicitmagazin

14 hiba, amelyeken elbukhatnak a magyar vállalkozók

A hazai vállalkozók egy része azt vallja, hogy itthon vállalkozni egy merő borzalom, a másik része pedig bizakodó és kreatívan, nagy erőkkel azon dolgozik, hogy a vállalkozási ötletét sikerre vigye. Mi lehet az oka annak, ha nem megy jól egy vállalkozás?
pexels-photo_1.jpgRengeteg olyan kisvállalkozással buknak be az alapítók, amelyeknek az alap témája nagyon sok fejlesztési és sikerlehetőséget rejthetne magában. A jól működő vállalkozások nem feltétlenül a nagy kezdőtőkén alapulnak, hanem inkább a kreativitáson és a tulajdonos nyitottságán.
Tény, hogy a magyar jogi és adózási rendszer nem túl rugalmas a vállalkozások működtetését tekintve, de mégis léteznek olyan cégek, vagy olyan vállalkozók, akik mégis fel tudják venni a versenyt a többivel a hazai piacon. Sok olyan ember, aki szeretne kitörni az alkalmazotti létből, egyáltalán meg sem próbálkozik azzal, hogy belekezdjen bármilyen önálló tevékenységbe, mert úgy gondolja, hogy az esetek többségében olyan korlátok állnak az útjába, amelyek miatt biztosan nem lesz sikeres a cége. Mégis, aki megpróbálja, néha vért izzadva sem tud lépést tartani a piacon, vagy keservesen döcög a forgalom csekély bevétellel, vagy egyszerűen elviszi az adósság, a járulékok a tőkét, és egyszer csak azt veszi észre, hogy a cég felszámolás alatt van. De mégis mi az oka annak, hogy egyes vállalkozók mégis sikeresek, jól megy az üzlet és nem, hogy szinten tartják magukat, de még egyenesen felfele is ível a karrierjük és a cég bevétele? 
Magyar vállalkozóként nem könnyű egy vállalkozást felfuttatni, de nem is lehetetlen. Viszont sokaknak eszébe sem jut, hogy aprónak tűnő, de mégis fontos dolgokon múlhat a siker. 
3622440_orig.jpgWolf Gábor, a Marketing Commando atyja, a kis-és középvállalkozások marketing szakembere Klapka György egykori mondatát idézte az egyik bejegyzésében, mi szerint „Aki pénz nélkül nem tud pénzt csinálni, az pénzzel sem tud.”

Vajon mennyire van igaza Wolf Gábornak, vagy Klapka Györgynek? A tények és a sikeres kisvállalkozások eredményei azt bizonyítják, hogy nincsen lehetetlen. Csak, hogy néhány példát említsünk, Sales Akadémia, Gazdagmami, ők például szinte nulláról hoztak fel mára sikeresen működő vállalkozásokat. De nézzük pontról pontra a tapasztalatokat, amelyek viszont megmutatják, hogy többször állítunk akadályokat a saját utunkba, mint a körülmények.

MIKEN BUKHATNAK EL A KISVÁLLALKOZÁSOK?

1. Nem elég optimisták
A sikeres élethez akár magánélet, akár munka szempontjából elengedhetetlen a pozitív hozzáállás. Pesszimista gondolatokkal nem vonzza be senki a pozitív eredményeket. A pesszimizmus tétlenséget, bizonytalanságot, unalmat, negatív eseményeket, korlátokat von maga után. Pesszimistaként ha szerencséje van egy vállalkozónak, maximum eldöcöghet a cége, ahelyett, hogy szárnyalhatna, ha éppen forgalmas helyen lévő üzlete van és a vevőit az állandó jelleggel előtte áthaladó potenciális vásárlókból szerzi. Egyébként biztos a bukás.

2. Nem hisznek eléggé abban, amit képviselnek

Ki hallott már olyan sikeres vezetőről, aki nem hitt abban, amit csinál? A magyar kis- és középvállalkozások tulajdonosainak egy része egyszerűen nem hisz abban, amit megálmodott, mert félnek hinni benne, hogy működhet, vagy kellő önismeret hiányában önmagukban sem hisznek. De sajnos hit nélkül - mindannyian tudjuk- semmi sem működik. 

3. Nem áldoznak eleget a marketingre
Az a vállalkozás, amelyik nem marketingel, vagy nem jól marketingel, az vagy hatalmas meglévő ügyfélkörrel kell rendelkezzen és szájról szájra kell terjedjen a hírük (Például egy több generáció óta működő hentesüzlet, régóta bejáratott üzlettel és ezer éve meglévő ügyfélkörrel, jó minőségű hústermékekkel). Manapság pedig az új vállalkozások online jelenléte szinte elengedhetetlen, hiszen a mai emberek többsége a technika vívmányainak segítségével szinte egész nap online van.

4. Magán célokra használják a profitot
A bevételből nem a fejlesztésekre áldoznak, hanem kiveszik a pluszt és saját magánjellegű költekezésekre fordítják, olyanokra, amelyeket eddig nem tehettek meg. Ez az egyik legrosszabb dolog, amit a cég megalakulásának az elején tehet a tulajdonos. A kezdődő időszak a technikai és szakmai fejlesztésekről kéne szóljon, később le lehet aratni a babérokat, ha már megvan a biztos alap. 

5. Rossz minőségű termékeket adnak el
A nagyobb árrés reményében az alapanyagokon akarnak spórolni, ezért nem jó minőségű termékeket adnak el, vagy nem a szakmai tudásra fektetnek. hanem mindent eladnak a bevétel reményében, nem törődve azzal, hogy a visszajelzések pozitívak-e, vagy sem. A rossz minőségű termékek előbb-utóbb hozzák a negatív vásárlói véleményeket, ami viszont rossz hírét viszi a végnek.

worried-student-008.jpg

6. Nem jól pozícionálnak
Nem keresnek célközönséget, nem tudják megnevezni, kik azok, akiknek szól a termékük, vagy szolgáltatásuk. Nagyon sokszor és sok szakmai oldalon elmondták már: olyan termék nincsen, ami mindenkinek szól. Ha nincs meg a célközönséged, nem tudsz kiket megszólítani, nem tudod, kik lesznek a potenciális vevőid. 

7. Türelmetlenek
Elindítanak egy vállalkozást, nagy reményekkel, és pár hónap múlva mivel nem váltja be a várt reményeket, megszűntetik. A legtöbb vállalkozó türelmetlen, és hamar feladják, meg sem várják, hogy egyáltalán ideje legyen felvirágozni és befutnia a cégüknek. Mindenhez idő kell, főleg a sikerekhez. Minimum egy-két évet érdemes várni a valódi, felmutatható eredményekhez, meg sem várni, hogy beérjen a dolog- az egyik legnagyobb butaság.

8. Nem a megfelelő partnerekkel dolgoznak
Jó az, aki olcsó, mert ezen is lehet spórolni, és eltűrjük, hogy nem a legjobb minőséget nyújtják a partnereink, de semmi sem lehet tökéletes...Ez a gondolkodás: hiba! Ha sikert szeretnék, akkor minőségi dolgot kell letegyek az asztalra, mindenféle szempontból! Ha egy partner, vagy munkatárs nem válik be, és nem az elvárt minőséget hozza, akkor attól a cég érdekében meg kel válni. Igazán jó embert találni nagyon nehéz, de hosszútávon ez a kifizetődőbb.

9. Nem rendelkeznek vállalkozói szemlélettel.
Egyszerűen nincsen meg bennük az a plusz, amitől törekedhetnek kiválni a középszerűségből. Hiába foglalkozik valaki például kézműves termékek készítésével, ha nem követ el mindent, hogy a vállalkozása terjedjen, és növekedjen. A vállalkozói szemlélet egy olyan életfelfogás, amely kellőképpen nyitottá, elfogadóvá, szorgalmassá, motiválttá és optimistává teszi az embert ahhoz, hogy a saját világát megváltsa.

10. Az állandó akcióktól remélnek forgalmat.
És ezzel csődbe is tudják vinni az egész céget. Ugyanis az árrés nélküli értékesítést sem lehet ész nélkül csinálni. Akciók kellenek, de azért nem szabad túlzásba esni. Sokkal célravezetőbb például az ajándék egy bizonyos termék mellé. 

11. Nem elég naprakészek
Egy jó vállalkozó bizony mindig naprakész az újításokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban, hiszen az információ ha a birtokában van, akkor képes az előrelépésre. Mindig fejlődőképes, tanul, fejleszti magát, fejleszti a termékeit, az alkalmazottak szakmai tudását, és tisztában van vele, hogy ez egy állandó folyamat, mindig csak felfele vezet az út. A világ változik, nekünk is lépést kell tartani vele.

12. Rosszul kezelik a konkurenciát
A konkurencia figyelése fontos egy vállalkozás szempontjából, ám sokan nem képesek ennek a lényegét meglátni. Bizonyos cégek a konkurens cégeket ellenségnek tekintik, és vagy megpróbálják aljas módon befeketíteni, vagy az árai alá igyekeznek menni, ám sokkal célravezetőbb kitalálni valamit, amitől a te terméked jobb, mint a másik cégé. A másik hiba, amikor egyszerűen lemásolják a másik cég ötleteit, ez igazából a szellemi tulajdon lopásának számít. Ám hosszú távon ha valakinek nincsen egyedi, saját ötlete, hiába másol a nagyoktól, sosem fog a nyomukba érni. A korrekt vállalkozó a vetélytársakkal is tisztességes, önmagát fejleszti és nem a másikat tiporja sárba.

13. Nem tanulnak a hibákból
A kudarc után megrettennek, és feladják. Vagy folyamatosan bele-belefutnak ugyanabba a mulasztásba, de mégsem keresik meg az okát, hogy mi az, amin változtatni kéne, hogy az összeg a számlán ne lefele csökkenjen. A kellő rálátás hiánya nagy gondokat okozhat. Ha elkövettél egy melléfogást, helyesbítsd, vállald, javítsd ki. A következő alkalommal tapasztaltabb lehetsz, és nem követed el ugyanazt a hibát.

14. Nem kezelik a megfelelően a vevőiket
Akár a minőségi vevőszolgálat üzemeltetése, akár a vevők kezelése is fontos egy vállalkozás számára. Az elégedetlen vevők elrettentik a potenciális vásárlókat. Nyilván minden cég esetében ki kell tapasztalni ezeket a folyamatokat, de tudni kell megfelelően bánni a vevőkkel, vagy ügyfelekkel, legyen problémás, vagy nem problémás vevő. Sokszor figyelmetlenségből, vagy nemtörődömségből nem foglalkoznak egy reklamáló ügyféllel, akiben negatív érzéseket kelt a cég arculata, és hiába lesz minőségi a termék, érzelmi alapon azért sem fog ott vásárolni.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! 


Az Explicit Magazin Neked szól, aki TÖBB vagy.

KÖVESS MINKET!

fb-logo_explicit2.pnginsta2.pngtwitter-logo2.pngbloghu_logo1.png