Tippek, hogyan kapcsolódjunk ki mentálisan!
2016. április 07. írta: explicitmagazin

Tippek, hogyan kapcsolódjunk ki mentálisan!

Stressz, állandó töménytelen feladat, koordináció az élet minden területén, ügyek intézése, a dolgok lehető legnagyobb mértékű kézben tartása. Ezek azok, amelyek miatt az ember olykor képtelen elszakadni a feladatok súlyától még szabadnap, vagy akár szabadság alatt is. Pedig éppen annyira szükséges a mentális pihenés, mint minden nap az alvás. Alvás közben kikapcsol az agyunk, emiatt igényli a szervezetünk, no, de éber állapotban sem ártana feltöltődni.
man-notes-macbook-computer.jpg

Biztosan sokan ismerik az élményt, hogy munka után otthon is folyamatosan azon pörög az agyunk, hogy mi még a másnapi, heti teendő a munkahelyen, vagy mi az, ami kimaradt aznapról. Éjjel lefekvés előtt még ötletelünk, tervezünk, átgondolunk és a telefonba még gyorsan lejegyzeteljük a fontos dolgokat.A folyamatos nagy volumenű agymunka nagyon lefárasztja az embert, időnként szükséges lenne valóban pihentetni az elménket. Néha ez borzalmasan nehéz, főleg azoknak, akik személyiségükből, életmódjukból, vagy munkájukból adódóan folyamatosan pörögnek.

Az állandóan erős koncentráció és a folyamatos mentális feszültség miatt, ha valaki időközönként nem képes kikapcsolni, az vagy teljes kimerültséghez, vagy depresszióhoz, netán rosszabb esetben idegösszeomláshoz vezethet. Ha nem pihenünk tudatosan, akkor annak a hozadéka teljesítményromlás lehet, és előjöhet a burn out szindróma is. Ezért szükséges olykor kikapcsolni kicsit agyilag, és félretenni a rengeteg gondolatot, egyszerűen csak önmagunkra kell fókuszálni. Az élet bármelyik területéről is van szó, kicsit az egyik oldalt mellőzni, a másikat előtérbe helyezni érdemes ahhoz, hogy az egyensúly visszaálljon.
person-woman-relaxation-girl.jpgNézzük, mik azok a tippek, amelyek segítenek a mentális kikapcsolódáshoz:

VÁLASZD KÜLÖN A MUNKÁT A MAGÁNÉLETTŐL
Ha lejár a munkaidőd (még akkor is, ha túlóráztál), igyekezz más dolgokra koncentrálni. Onnantól, hogy kilépsz a munkahely ajtaján, már a magánéleted vár, és a benti stresszt, vagy feladatkörrel járó felelősséget hagyd kívül. Maximum amit kell, intézd el, és utána élvezd az otthonlétet. Nyilván teljesen kizárni a munkahellyel járó mindennapos dolgokat szinte lehetetlen, de tudni kell  fókuszt áthelyezni, mert ha összefolyik a kettő, akkor az valamelyiknek a rovására fog menni. 

KERESS FELTÖLTŐDÉST
Az agynak ki kell kapcsolni, ezért le kell kötni sokkal kellemesebb dolgokkal, mint például az olvasás, vagy egy jó film megnézése. Olykor nem is a tartalmas, elgondolkodtató filmek jelentenek kikapcsolódást, hanem a könnyedebb alkotások. Igyál meg egy jó vörösbort, vagy készíts mellé valami ízletes rágcsálnivalót, olvass egy kicsit, élvezd a napsütést, vagy tégy egy hosszú sétát, tisztítsd ki az elmédet. Foglalkozz házimunkával, vagy bármilyen kreatív foglalkozással, ami egyszerűen örömet okoz.

FIZIKAILAG IS FRISSÜLJ
A futás főleg, de igazából bármilyen sport is felfrissít és kikapcsol. A meditáció és a jóga eredményes a gondolatok letisztításához.

NEM MINDEGY A BEVITEL
A lazuláshoz mellőzzük az energiafokozó italokat (pl kávé és energiaital), illetve a cukros, fehér lisztes ételeket, mert ezek fogyasztása is izgalmat okozhat, ráadásul ha valaki intoleráns bármilyen összetevőre, akár pánikrohamokat is okozhat az idegi feszültséggel karöltve. Inkább minőségi ételek bevitelére törekedjünk, illetve a folyadék, azaz víz megfelelő bevitelét, nyugtató hatású gyógyteákat igyunk.


Az ember általában akkor döbben rá arra, hogy ezekre a tevékenységekre szükséges időt és energiát szánni, amikor egyszer csak azt veszi észre magán, hogy fáradt. Hogy nehezebben koncentrál, az egészsége egyre rosszabb, egyszerűen elfelejt önmagával is törődni, mert nem tudja kikapcsolni a munkában való pörgést.

Néha kicsit lassítani kell, és élvezni a szabadnapot, mert nem mehet a lelkünk, egészségünk rovására a rengeteg stressz, amivel az álladó koordinálás jár.


Ha tetszett a cikk, kövess minket, és nyomd meg alul a lájk gombot!!


Az Explicit Magazin Neked szól, aki TÖBB vagy.

www.facebook.com/explicitmagazin
www.twitter.com/explicitmagazin
www.instagram.com/explicitmagazin
www.explicitmagazin.blog.hu