Explicit Magazin

Explicit Magazin

A sikeres emberek 3 báziselve

2016. június 13. - explicitmagazin

Vannak olyan tulajdonságok, amelyek minden sikeres emberre igazak. Az optimizmus, a szorgalom, a nyitottság is ilyen, de vannak olyan alapelvek, amelyek betartása nélkül a siker nem jön el. Ha megfigyelünk, vagy megkérdezünk olyan személyeket, akik már letettek valamit az asztalra, ez a három alappillér biztosan ott van a sikereik hátterében.
man-hands-working-technology-large.jpgMég mindig sokszor el kell mondani, hogy a siker nem jön csak úgy magától, azért tenni is kell. Illetve, hogy a siker önmagában nem a cél, az sok együttes dolognak a mellékterméke. Tehát, ha valamit szívvel-lélekkel teszünk, annak meglesz az eredménye, olyan, mint például a sikeresség is.
Cégvezetők, vállalkozók és kiemelkedő eredményeket hozó dolgozók mind tudják, hogy a jobb élethez nem elegendő a középszerű gondolkodás. A negatív szemlélet nem fog pozitív tapasztalatokat adni, ezért a megfelelő értékrend és hitrendszer maga előtt tolja az élet pozitív történéseit.

Bár mindenki más és minden ember máshogyan dolgozza fel a negatív, vagy akár pozitív eseményeket, mégis megfigyelhető az a három elv, amelyek általában minden olyan személynek az életében jelen vannak, akik sikeresnek mondhatóak.

1. NINCSEN KUDARC, CSAK TAPASZTALAT
Gyerekkorban az emberek többsége még szorong, ha kudarc éri, vagy szégyelli, ha valami nem sikerül. Mélyen éli meg, könnyen zárkózottá válik és ezáltal még több elméleti korlátot állíthat magának, amely rossz berögződés felnőttkorban is megmaradhat. A kudarc sokszor leteríti az embert, visszafogja. Ahogyan az ember gondolkodása egyre nyitottabbá válik, rájön, hogy az a valódi kudarc, ami eltántorít a küzdelemtől. A sikeres emberek küzdenek, amíg el nem érik a céljaikat, ezért nem vallanak kudarcot. Ami meg nem sikerül, abból tanulnak és igyekeznek fejlődni.

2. AZ EREDMÉNYESSÉG IDŐ ÉS MUNKA FÜGGVÉNYE
A szorgalom, a temérdek munka és a türelem. Ezek együttese is adja a sikert. Mindig idő kell ahhoz, hogy valami beérjen, hogy kialakuljon, hogy eredményeket hozzon. Aki türelmetlen, a nem érkezett sikerek miatt pedig hamar feladja. A sikerért meg kell dolgozni, nem jön könnyen.

3. BIZTOS ISMERETEK MINDEN TÉREN
Az erős önismeret feltétlen szükséges ahhoz, hogy a céljainkat meg tudjuk valósítani. Hit nélkül pedig semmi sem működőképes. Ahhoz, hogy kitartsunk és ne vegye el senki és semmi a kedvünket, ahhoz erős öntudatnak és önmagunkba vetett hitnek kell jelen lenni a mindennapjainkban. A szakmai tudás pedig ha nincsen, akkor miről is beszélünk? Ahhoz, hogy hitelesek legyünk a karrierünkben, mindkét opciónak maximálisan kell működnie.

Nem mindegy, milyen oldalról közelítjük meg a dolgokat, hogy fejlődőképes legyen az életünk és nem mindegy, milyen szabályok szerint élünk. Vannak olyan minták, amelyeket érdemes követni, ha fejlődőképessé akarjuk tenni az életünket. 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Az Explicit Magazin Neked szól, aki TÖBB vagy.

KÖVESS MINKET!fb-logo_explicit2.pnginsta2.pngtwitter-logo2.pngbloghu_logo1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://explicitmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr798794344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása