Explicit Magazin

Explicit Magazin

Öt indok, amiért jó az explicit kommunikáció

2016. április 03. - explicitmagazin

A kommunikáció az emberek közti információ átadásának egyik alapvető eszköze. Ha több csoportot megfigyelünk, egy csoporton belüli egyének között is különböző kommunikációs jellemzők észlelhetők, illetve az is, hogy egyáltalán nem mindenki képes a nyílt, egyenes beszédre.

photo-1456324463128-7ff6903988d8.jpg
Sokan nem képesek explicit módon kifejezni a meglátásaikat. Ez lehet amiatt is, hogy nincsen meg az egyén megfelelő szókincse és emiatt úgy érzi, nem tudja kifejezni az érzelmeit egy adott dologgal kapcsolatban, illetve lehet attól is, hogy az őszinte vélemény kimondása félelemmel tölti el, mert tart a fogadtatástól. De az is előfordulhat, hogy egyszerűen nem akar az illető konfrontálódni. Azok az emberek, akik szemtől szemben, egyenesen nem tudnak kommunikációs csatornát nyitni a másik fél irányába, azok általában nem a célszemélynek fejezik ki mondanivalójukat, hanem másnak, vagy félreérthető megfogalmazásban generálnak egy csoporton belüli vitát. 
Az egyenes beszéd tanulható, megfelelő önismeret elsajátításával, azzal, hogy önmagunkkal is őszinték vagyunk és ezt adjuk mások felé is. Diplomatikus megfogalmazással nyomatékosíthatjuk a meglátásainkat a másikkal szemben, attól függetlenül, hogy a másik fél hogyan viszonyul a személyes véleményünkhöz.
Az egyenes jellem sokak tévhite szerint nem a szavak meggondolatlan és másokra tekintettel nem lévő negatív nézőpont verbális megnyilvánulásai, hanem az az egység, amelyben a gondolataink, a tetteink és a viselkedésünk teljes azonosságban állnak egymással. Az önazonosság elengedhetetlen az explicit kommunikáció gyakorlásában.
Nézzük, miért fontos az egyenes beszéd.

1. NEM FOGNAK FÉLREÉRTENI
A megfelelő fogalmazással kevesebb eséllyel értik félre azt, mire gondolsz. Ha őszinte és lényegretörő vagy (és persze a megfelelő embernek mondod), akkor az egyértelműbb hatást tud kiváltani a másikból.
/Pl.annyira rosszul vagyok, úgy innék valami forrót... - helyett - Kérlek, készítsd nekem egy finom teát, annyira rosszul vagyok./

2. MINDIG ELJUT A MONDANIVALÓD A CÉLSZEMÉLYHEZ
Nem másnak mondod, ha valami gondolatod van, hanem annak, akinek címeznéd. Így elkerülhetőek a hamis, egyéb személyeken keresztüljáró információk, amelyek mire a célszemélyhez érnek, akár módosulhatnak.

3. KIDERÜL, KI AZ, AKI HASONLÓAN EGYENES

Nemcsak a fogadtatástól, de mások visszajelzéseitől, reakcióitól is fel tudod mérni, ki az, aki vevő az egyenességre, arra, hogy önmagadat ily módon kifejezd. Nem mindenki szereti a szemtől-szemben megoldásokat, aki viszont megkerüli a nyílt véleménykinyilvánítást, annál őszinte beszélgetére nem érdemes számítani egy konfliktus kezeléséhez.

4. JOBBAN TUDSZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTENI

A kimondott gondolatok, amelyek tartalmilag a megfelelő információt hordozzák, határozottan előadva, tömören és expliciten, hatást gyakorolhatnak a vevőre, és megemelhetik az esélyt arra, hogy a cél, amelyet elérni kívánsz vele, teljesül. 
/Pl. Figyelj...az a helyzet, hogy mindig is ki akartam próbálni magamat főnökként, mert szerintem jó lehetnék benne...- helyett - Üdv, szeretném megpályázni a jelenleg nyitott vezetői pozíciót./

5. LESZOKTAT A KÖRMONDATOKRÓL

Az ingerlő és alacsony önértékelést sejtető, "Ne haragudj, hogy zavarlak, esetleg beszélhetünk, majd ha talán ráérnél, mert igazából lenne valami, amit szeretnék mondani, mert tulajdonképpen fontos mondanivalóm lenne valamivel kapcsolatban" típusú körbejárós, hosszadalmas és felesleges körmondatok helyett lényegretörően és határozottan, a másik idejét nem rabolva, illetve a saját energiánkat nem elfogyasztva mondhatjuk például, hogy "Szeretnék veled beszélni négyszemközt, ha ráész." 

Jól látható, hogy a jó kommunikáció az élet bármely területén ha az egyenességre épül, akkor sokkal tisztább szituációkat kaphatunk, és véletlenül sem megy el rossz irányba egy beszélgetés. 


Ha tetszett a cikk, kövess minket!

Az Explicit Magazin Neked szól, aki TÖBB vagy.

www.facebook.com/explicitmagazin
www.twitter.com/explicitmagazin
www.instagram.com/explicitmagazin
www.explicitmagazin.blog.hu

 

 

 

 

 

 

Fotó: Cathryn Lavery

A bejegyzés trackback címe:

https://explicitmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr278557220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása